Csokoládésmázas brownie

Már pénteken kitaláltam milyen finomságokat fogok készíteni ezen a hétvégén. Most előre meg volt a terv, így nem kellett sokat gondolkozak mi legyen.

Ez a hétvége a csokis finomságoké, főleg ennek a fiúk örülnek nagyon. 🙂

Hozzávalók:

Krém:

Kiegészítés:

Az eredeti cukros recepteben mandula helyett dió szerepel, de mi azt nem szeretjük, ezért mandula került bele.

Elkészítése:

A vajat egy edénybe a csokoládéval együtt, felolvasztjuk.

Az edényt lehúzzuk a tűzről, a xilitet és a vanília aromát hozzákeverjük a felolvadt masszához.

A tojásokat egymás után belekeverjük, majd egy nagy edénybe átöntjük.

Kiegészítés: Ne ijedjünk meg elég sűrű lesz a krém.

Utána beleszórjuk a lisztet a kakaóval, majd a legvégén a mandulát.

Ezután a kisebb tepsit zsírpapírral kibélelünk, és ebbe rakjuk bele a masszát.

Előmelegített sütőben 180 C fokon 30 percig sütjük. A kész akkor kivesszük és hagyjuk hűlni.

Addig megcsináljuk a krémet. Vízgőz felett készítjük el. Az 1 doboz cocomast, és a 100 gramm étcsokit beletesszük egy tálba és vízgőz felett elkészítjük a krémet.

Ha kihűlt a sütemény, akkor kiszedjük a tepsiből, levágjuk a szélét. Egy tálra tesszük, és bekenjük a krémmel és 1 órára a hűtőbe tesszük.

Jó étvágyat!

Tovább a blogra »