Ezt a megoldást egyik ismerősömnél láttam. De én tovább gondoltam és felturbóztam.
Mikor valami gyors vacsit szeretnénk meg egy kicsit különlegeset akkor ez simán előszedhető a tarsolyból.
Ne mindig vajas kenyeret, vagy nyers zöldésgeket esetleg gyümölcsöt együnk vacsorára. Főleg ahol van gyerkőc, ugye mindig ki kell találni valamit, hogy miért egye meg az adott ételt. Nálunk most éppen pókember láz tombol, tehát most minden elfogy mert csak akkor lesz állítása szerint erős pókember! 🙂
Hozzávalók (kb 8 darabhoz)
- 7 darab tojás
- 100 gramm füstölt lazac (de mehet bele sonka, vékonyra vágott kolbász is, vagy egyszerűen el lehet hagyni)
- sajt
- fűszerek (só, bors, zöldfűszerek, fokhagyma) Ízlés szerint bármi!
Elkészítés:
A tojásokat felverem, fűszerezem! Én szilikonos muffin formát használok. A lazacot feldarabolom pici kockára, és a muffin aljára helyezem. Erre ráöntöm a tojást, a tetejére rakok még lazacot ha maradt, és sajttal megszórom. Irány a sütő! Előmelegített sütőben, készre sütjük!
Mivel én már este nem eszek kenyeret, ezért nyers zöldségekkel fogom fogyasztani. (paradicsom, paprika, uborka)
S a másik perverzióm, hogy a sima tojás rántottát is tejfölel eszem, erre is lehet rakni nyugodtan!
Jó tanács egy kis olvasztott vajjal érdemes a formát kikenni mielőtt belerakjuk a “tésztát”. Illetve ha lazacos formáját választjuk akkor a sót teljesen mellőzük!
Jó étvágyat!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: